Sikeresen lezajlott a „Közös Örökségünk Modellkonferencia” játékos vetélkedő
A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület a határon átnyúló Fertő-/Neusiedlersee Kultúrtáj világörökség területen osztrák-magyar középiskolásoknak játékos vetélkedőt szervezett, amelyen a Sorponi Egyetem is képviseltette magát. A három részből álló (két online és egy offline forduló) rendezvény előkészítésében és lebonyolításában az egyetem harmadéves Turizmus-vendéglátás szakos hallgatói, valamint a Soproni Egyetem Lámfalussy és Erdőmérnöki karán dolgozó kollégái (Dr. Pirger Tamás, Bazsóné dr. Bertalan Laura, Elekné Dr. Fodor Veronika, Dr. Jankó Ferenc, Tóth Tímea Zsófia és Pappné dr. Vancsó Judit) vettek részt. A versenyző, négy fős csapatok Ausztriából és Magyarországról egyaránt képviseltették magukat. A verseny offline fordulójának stílusosan a fertődi Soproni SZC Porpáczy Aladár Technikum és Kollégium adott helyet.
A vetélkedő eredeti célja, hogy magyar és osztrák középiskolai tanulók Fertő-tájjal kapcsolatos ismerete bővüljön, vitakultúrája és érvelési készsége fejlődjön, az eseményen tapasztalt hangulat, a zsűri visszajelzései, és a tanulók kiváló szakmai helytállása alapján maradéktalanul megvalósult.
A zsűri öt fő magyar (Ivanics Ferenc Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke, Bazsóné dr. Bertalan Laura - SOE LKK, Elekné dr. Fodor Veronika - SOE EMK, Pappné dr. Vancsó Judit - SOE LKK, Tóth Tímea Zsófia - SOE LKK és két fő osztrák (Hannes Klein – Welterbeverein Neusiedler See, Christian Janish – Esterházy Betriebe) szakértőből állt. A vetélkedő moderátora Dr. Pirger Tamás (SOE LKK) volt, aki egyben a versenyszabályok és az értékelés szempontrendszerének megalkotója is volt.
A játék során a versenyzőknek lehetősége nyílt a táj megőrzésében szerepet játszó intézmények, szervezetek feladatköreinek, valamint a térségben működő gazdasági szereplők és különböző érintettek érdekeinek és motivációinak megismerésére. E szereplők szempontjai szerint kellett érvelniük, illetve vitázniuk a két online fordulón kiosztott előfeladat szerint írásban, majd az offline fordulón szóban. A fiktív témák egy-egy, a tájba történő beruházáshoz kapcsolódtak, amelyek óhatatlan konfliktusokkal járnának első sorban a természetvédelem és a társadalmi-gazdasági szereplők között.
A vetélkedő végén a csapatokat egy vitaversenyhez méltóan, szintén több szempontból értékelte a zsűri, kiemelve az adott csapat erősségét. A legtöbb pontot elért csapat, azaz a „Pontgyűjtők mesterei”, az osztrák Team Storch lett, akik kiváló szónoki teljesítménnyel és vitakészséggel méltán váltak a cím birtokosaivá. Magyar részről a Porpáczy Aladár Technikum diákjai nyerték el leginkább a zsűri tetszését, a „Legjobbak” csapat bizonyult egyben a „legközgazdászabb” csapatnak is, ők a „Wall Street farkasai” cím birtokosaivá váltak, egyúttal a Soproni Egyetem különdíjában is részesültek.
A versenyen részt vett tanulók a felvételi eljárás új pontszámítási rendszerének megfelelően 35 többletpontot érvényesíthetnek a 2024-es felvételi eljárás során, amennyiben a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán szeretnének tovább tanulni.
A játék a Common Heritage ATHU136 (A Fertő-Neusiedler See világörökségi terület közös menedzsmentjének kialakítása) megnevezésű Interreg projekt keretében került megrendezésre.
Készült két kisfilm is,
magyar nyelvű:
https://www.youtube.com/watch?v=42-IhY69noo
német nyelven az alábbi linken megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch?v=YYAJ_48dM-U