2017. július 23. vasárnap, Lenke napja van
Zivatarok 24°, Zivatarok

Természeti értékek

A tó és környezete

A Fertő igazi sztyepptó, az Eurázsián végighúzódó sztyepptó-láncolat legnyugatibb tagja. A tó medencéjét nyugatról a Lajta- és a Rozália-hegység, valamint a Rust-Balfi-dombság keretezi, amely délen a Bozi-dombvidékben folytatódik. Ez utóbbi már igen alacsony dombság, kelet-délkelet felé pedig a medence nyitott. A Fertő-tótól keletre, a Fertőzugban az Ősduna hordalékkúpján mintegy 40 lefolyástalan, sekély szikes tó van, túlnyomórészt osztrák területen, de Fertőújlaknál ez a geomorfológiai egység átnyúlik Magyarországra is. A Fertőmenti-dombságtól nyugatra a Soproni-medencén túl már az Alpokaljához tartozó Soproni-hegység tömbjét találjuk és tiszta időben az Alpok nyáron is hóval fedett keleti nyúlványai is látszanak, amelyek a tóparttól alig 70 km-nyire kezdődnek. Kis területen tehát megtalálhatóak az egymástól éghajlatában és élővilágában egyaránt jelentősen eltérő geográfiai és biogeográfiai elemek:

  - kontinentális, síksági sztyepptó,

  - szubmediterrán dombság xerofil vegetációval,

  - dealpin középhegység és a magashegység.

Ez a tájképi sokszínűség, a biodiverzitás igen kis területen megmutatkozó rendkívüli változatossága Európában egyedülálló.

A Fertő medencéjének alapját kristályos paleozoikus pala alkotja. Ez a Soproni-hegységben még a felszínen tanulmányozható, de a Fertő-tó peremvonalában egy tektonikus zökkenéssel 1000 m alá került. A lezökkent őskőzetet a miocénban a Pannon-tenger öntötte el, mely lassan kiédesült, majd kiszáradt. A tenger nyomát a néhol több száz méter vastag mészkőrétegek őrzik. A Pannon-tenger a tó medencéje alá vastag rétegben agyagot, márgát és kisebb mértékben löszt halmozott fel. A Duna, az Ikva és a Lajta erre terítette rá a jégkorszakban a kavics és a homoktakarót. Az említett kőzetek és egyéb rétegek gyakorlatilag mind tanulmányozhatók a tó környékén a felszínen.

A meghatározó geológiai és klimatikus adottságok révén a talajtípusok is sokfélék. A erősen szikes szoloncsák és szolonyec talajoktól a humuszban gazdag, agyagbemosódásos barna erdőtalajig számos talajféleség megtalálható.

A “fertő” szó a magyar nyelvben sekély, iszapos, kénhidrogénes – bűzős állóvizet jelent. A Kárpát-medencében nagyon sok “fertő” elnevezés van. Legnagyobb közülük maga a Fertő-tó. A “fertő” itt olyan állóvizet jelent, amelyet a következők jellemeznek: a tavi elöregedés előre haladott állapota, feltöltődöttség, iszaposság, sekélység, a víz szélsőséges felmelegedése nyáron, ill. teljes átfagyása télen, stb. Ide kívánkoznak az 1928/29-es tél eseményei is, amikor a szélsőségesen alacsony vízállás mellett fellépő kivételes keménységű tél során a tó jelentős része fenékig ill. az üledék felsőbb rétegeivel együtt befagyott. Száz napig tartott az egybefüggő jégtakaró, a jég vastagsága sok helyen a 60 cm-t is meghaladta.

A nagy mértékben változó vízellátás miatt a tó mérete az idők során szélsőséges variációkat mutatott. A vízháztartást elsősorban a klimatikus viszonyok szabályozzák. A tó vízgyűjtő területe mintegy 900 km2, víztömege – magas vízállás esetén – mintegy 320 km3. A vízbevitelt a csapadék és olyan folyócskák biztosítják, mint a Wulka és a Rákosi patak, vagy akár még kisebb vízfolyások. A csapadék a teljes vízbevitel kb. 80%-át jelenti, míg a kisebb felszíni folyók, patakok 20%-ot biztosítanak. A felszín alatti vizek bevitele elhanyagolható. A víz 90%-a párolgással távozik, és kb. 10%-a mesterséges vízkivétellel, a Hansági Főcsatorna/Eisenkanal révén. A klimatikus tényezők közvetlen és azonnali hatással vannak a vízállásra, amely következésképpen igen szélsőségesen változik. A környék rendkívül sík adottságainak következtében a vízszint 10 cm-es változása 20 km2-rel változtatja meg az elárasztott terület nagyságát.

A Fertő-tó általános limnológiai szempontból a tavi elöregedés (feltöltődés) előrehaladott stádiumában lévő, szélsőségesen sekély tó. Nádasai nemcsak partszéli sávként, hanem a tó közepe illetve középvonala felé is szabálytalan alakulásokkal benyúlnak. Ezáltal a nyíltvízi terület kisebb-nagyobb területrészekre, öblökre, sőt teljesen a nádasba zárt kisebb “belső tavak”-ra is tagolódik. Partszéli nádasai különösen a déli tórészen rendkívüli szélességűek, helyenként a 6 km-t is meghaladják. A tó Ny-i partvonalát is viszonylag széles nádas-öv kíséri, különösen az ÉNy-i részen, ahol a nádas szélessége 5 km körüli.

A nádasok gyors területi növekedése a terület vízrendezésével, a vízszint állandósításával hozható összefüggésbe. A munkálatok már a XVI. században elkezdődtek a Sarród és Pomogy (Pamhagen) közötti útépítéssel. A jelentősebb változások a XIX. században kezdődtek meg, a Hanság csatornázásával, amely elzárta a Fertő-tavat édesvízi mocsarától. 1912-re megépült a Pomogytól Hegykőig húzódó körgát, amely megakadályozza az erős – és uralkodó – ÉNY-i szelek idején bekövetkező vízlengés hatására a Sarród-Mekszikópuszta térségében található, változó vízborítású mocsár, illetve szikes gyepek természetes elöntését. Az eredeti állapot részleges helyreállítását célzó élőhelyrekonstrukció 1989-ben kezdődött meg.

A víz hőmérséklete és sekélysége következtében viszonylag gyorsan követi a levegő hőmérséklet-változásait, nyáron a felső 10 cm-es rétegben egyes részeken eléri a 30°C-ot. A könnyen felkavarodó üledékrészecskék miatt a víz átlátszósága a nagy nyíltvízi területeken csekély. A szélvédettebb vízrészeken ezért az intenzívebb fény- és hőhatás az üledék felszínéig is könnyen lejut.

A tó vize nátrium-magnézium-hidrogénkarbonát-(szulfát) jellegű szikes víz, vezetőképessége 1300 – 3500 (4000) uS cm-1, a pH érték 7,7 és 9,5 közötti. Összsótartalma kelet felé növekszik, átlagosan 1700 mg/l.

A kémiai jellemzők a tó vizében térben és időben változatosak és változékonyak. Az oldott oxigén-tartalom is igen eltérő: míg pl. a nyíltvízi területeken kielégítő, sőt, gyakran a telitettséget is eléri, addig ugyanazon időpontban a nádasokba zárt vízterületeken igen szegény, időleges oxigénhiánnyal.

Trofitása a mezotrof tartományba esik.

 

A növényzet

A Fertő-táj jellegzetessége, hogy itt több flóravidék találkozik. A Fertő-tó az Alföldi flóravidék (Eupannonicum) Kisalföldi flórajárásába (Arrabonicum) sorolható, nyugati partján már érezhető a Nyugat-Dunántúl (Praenoricum) vidékébe sorolt Lajta-hegység (Laitaicum) hatása is, így a területen az élőhelyek rendkívül széles skáláját találjuk meg. Egyaránt előfordulnak az eurázsiai sztyeppekre jellemző füves élőhelyek, ill. az Alpokaljára jellemző lombos és tűlevelű erdők, pangóvizes lápok.

A terület képét ma az óriási kiterjedésű nádasok, az egykori öbölszerű képződmények és kisebb öblok lefűződésével kialakult, nádasba záródott kisebb tavak határozzák meg. Jellemzőek a gyepek, kisebb kiterjedésű a fás vegetáció.

A Fertő-tó térségének legjelentősebb természetes és féltermészetes biotópjai (a centrumtól a periféria felé haladva) az alábbiak: (A társulások és fajok részletes listáit a Függelék tartalmazza)

- Hínárnövényzet

A nyílt víz és a csatornák jellemző lebegő és rögzült növényzete. Egyes években rendkívül elterjedt. A jellemző társulások ritkán fordulnak elő önállóan, általában mozaikos komplexeket alkotnak.

- Nádasok és magassásosok

A nádas a Fertő-tó legjellemzőbb élőhelye, a védett terület több mint 70%-át borítja. Egyes helyeken sűrű, járhatatlan, máshol felritkult, nyílt vízfoltokkal tarkított.

- Kontinentális jellegű szikes mocsarak, nádas habitussal

A Bolboschoenus maritimus és a Schoenoplectus tabernaemontani dominálta, csaknem homogén állományok. Kisebb foltokban csetkákások is előfordulnak. Egyes helyeken ezekbe a homogén foltokba kúszik be a nád, majd alakul át nádassá. Kizárólag a déli parton fordulnak elő.

- Üde láprétek

Ezek az üdébb láprét-társulások a Fertő-tó partján kisebb foltokat alkotnak, és a Kis-Tómalomnál is előfordultak. Az elmúlt 10 év száraz időjárásának és az általános eutrofizációnak köszönhetően mindenhol degradálódtak, és területükben még inkább visszahúzódtak.

- Kiszáradó láprétek

Valamikor jelentősebb élőhely lehetett, ma a nádasodás miatt visszaszorulóban van.

- Mocsárrétek

Több társulás tartozik ide. Leggyakrabban kaszálóként kezelt területek. Többnyire nedves, magasabb talajvízszintű nem sós területeken fordulnak elő.

- Szoloncsák szikfok növénytársulások

Tavasszal és késő ősszel többnyire vízzel borított társulások. A víz általában májusig marad meg. Kisebb foltokban keréknyomokban vagy túllegeltetett foltokban is megjelenik. Gyakori a szikvirágzás.

- Szolonyec szikfok növénytársulások

Mélyebb fekvésű, nedves területeken fordul elő. Jellemző az élőhelyrekonstrukciók nyáron kiszáradó medrében.

- Szolonyec sziki rétek

Jobb minőségű, humuszossabb talajok növényzete. A nedvesebb helyeken az ecsetpázsitos sziki rét (Agrostio-Alopecuretum partensis), míg a magasabb pontokon a Festuca pseudovina dominálta társulások uralkodnak.

- Szoloncsák sziki rétek

Enyhén szikes, erősen mozaikos élőhelyek. (Gyakran szoloncsák szikfoknöveényzettel együtt fordulnak elő.) Tavasszal nedves, tocsogós, nyárra a kemény, szikkadt talajfelszín jellemző. Az említett társulás jellegzetes pannóniai endemizmus.

- Szubkontinentális-szubmediterrán xerotherm tölgyesek

A Fertő-melléki dombsor jellemző növényzete. Jó növekedésű, zárt lombkoronájú erdőket alkot. Aljnövényzetükben a szárazságtűrő fajok dominálnak. A meleg, délies lejtőkön a molyhos tölgyesek (a jelzett társulás kizárólag itt fordul elő), míg máshol a cseres tölgyesek dominálnak.

- Lejtősztyepp növénytársulás (többnyire xerotherm tölgyessel, karsztbokorerdővel mozaikban)

Elsősorban a déli lejtőkön kialakuló edafikus társulás. Fajkészletében a kontinentális fajok dominálnak. A korábbi évszázadokban kaszálóként hasznosították őket. Gyakran az erdő kiirtásakor keletkeznek.

Ahogy a fentiekből kitűnik, a jelölt területre az élőhelyek nagyfokú diverzitása jellemző. Az egyes élőhelyek növényeinek fajdiverztitása, sajátosságaikból fakadóan, ugyan nem kiemelkedő, de a területen több nemzetileg és nemzetközileg is jelentős növényfaj is előfordul.

A nemzetközileg védett (Corine Biotópok, Cites, Berni Konvenció) fajok közül kiemeljük a boldogasszony papucsát (Cypripedium calceolus) és a hagymaburkot (Liparis loeselii). Mindkét fajnak kevés (2-5) lelőhelye van Magyarországon, de a jelölt területen stabil állománya él.

Az orchideák közül jelentős még a területen a Fertő-menti dombvidéken élő légybangó (Orchis insectifera), ill. a szikesen élő pókbangó (Ophrys sphecodes) és mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris).

Korábban a területen élt, de az utóbbi 5 évben nem került elő a vidrafű (Menyanthes trifolia) és a lisztes kankalin (Primula farinosa). A mocsári hízóka (Pinguicula vulgaris) csak az ausztriai Zitzmannsdorf domboldalain fordul elő egy csekély területen. Ezek a fajok jelenleg (majdnem) kipusztultként vannak nyilvántartva, de az életfeltételek javításával, nem kizárt, hogy újra előkerülnek.

A terület érdekes faja a barázdás csüdfű (Astragalus sulcatus), amelyet 50 éve kihaltnak tekintenek Magyarországon, de az utóbbi két évben két helyen is felbukkant.

Gyakran találkozhatunk a Fertő-menti szikeseken a kisfészkű aszattal (Cirsium brachycephalum) is.

 

Állatvilág

Állatföldrajzi szempontból A Fertő-vidék a Pannonicum faunakörzet kisalföldi faunajárásába (Arrabonicum) esik. A Fertőmelléki-dombsor bizonyos noricumi hatást is mutat, erdei (Sylvicol) és montán fajok előfordulásával, kelet-alpesi és mediterrán színezőelemekkel. A tópart alapfaunája európai, közép-európai jellegű, kevés bennszülött (endemikus) fajjal, jellegzetes pusztai faunával.

Ismert endemikus fajok a kerekesférgek (Rotatoria) közé tartozó Lepidocyrtus peisonis és a fertői kerekesféreg (Rotatoria fertöensis), valamint az ugróvillások (Collembola) közé tartozó Lepidocyrtus peisonis, azonban ezekben az alsóbbrendű taxonokban további fajok felbukkanására lehet számítani.

A gerinctelen fauna kiemelkedő tagjai a szitakötők közé tartozó Leucorrhinia pectoralis és L. caudalis, melyekkel a belső tavakban találkozhatunk. Mindkét faj több nemzetközi egyezményben is szerepel.

Emellett jelentős állománya él a területen a következő fajoknak: Lestes dryas, Coenagrion scitulum, Anaciaeschna isosceles.

A Szárhalmi-erdő idősebb tölgyeseiben, a Lajta-hegységben és Ruszti-dombságon gyakori a szarvasbogár (Lucanus cervus). Élettere egészen addig fenntartható, amíg biztosítani tudjuk az öreg, korhadó tölgyek jelenlétét.

A pókfauna legjelentősebb tagja a szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis), e tarantella, amely elsősorban Dél-Eurázsia sztyeppéin él. Talajba fúrt lakócsövei igen jellemzőek a Fertő-tó térségében.

Az említett fajokon kívül több más nemzetközileg is jelentős gerinctelen fajnak van említésre érdemes állománya területen.

A Fertő halállománya a tó elmúlt évszázadok során történt kiszáradásai során többször kipusztult, ezeket a kipusztulásokat azonban minden esetben a halfajok gyors, természetes visszatelepedése követte a Hanságból és a Duna mellékfolyóiból a magas vízállások periódusaiban. A tó mellett élő lakosság számára a halászat mindig jelentős megélhetési forrás volt. A korabeli forrásmunkákban többnyire a gazdasági szempontból jelentős fajokra találhatóak utalások, ezek elsősorban a ponty (Cyprinus caprio), a csuka (Esox lucius), a harcsa (Silurus glanis), a süllő (Lucioperca lucioperca) és a kárász (Carassius carassius). A későbbiekben halászati érdekből betelepítették az angolnát (Anguilla anguilla) a fehér busát (Hypophtalmicthys molitrix) és az amurt (Ctenopharyngodon idella), és spontán betelepedett a szintén tájidegen ezüstkárász (Carassius auratus gibellio). Ezeket a Nemzeti Park megalakulása után nem telepítik tovább.

Az egyes kutatások 20-34 faj jelenlétét mutatták ki, azonban ezek között több olyan ideiglenesen behurcolt vagy már kipusztult faj szerepel, amelyet ma már nem találunk meg a tóban. A védett fajok közül a lápi pócot (Umbra krameri) újra behozták.

Számos kétéltű (Amphibia) és hüllő (Reptilia) faj él a területen (a Magyarországon előforduló 18 kétéltű fajból 12). Nem a ritka, kiveszőben lévő fajok miatt értékes a tó faunája, hanem a Nyugat-Európában a táj-átalakítások miatt már erősen megritkult, helyenként kipusztult, egykor ott is közönséges fajok óriási egyedszáma miatt. Kiemelkedő a tó vízibéka (Rana sp.) és levelibéka (Hyla arborea) állománya, e fajok populációi milliós nagyságrendűek. A tóban élő fajok a Fertőmenti-dombsor kocsánytalan-tölgyes erdőállományaiba vonulnak telelésre.

A szakirodalom a századforduló utáni évtizedekből még említi a parlagi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) előfordulását is, de ezt a fajt azóta nem találták meg. A közeli Hanságban még bizonyítottan élnek kisebb populációi, a Kárpát-medence endemikus kígyójának összesen mintegy 100 példánya fordul elő a láprétek kiterjedt térségében. Fő tápláléka az elevenszülő gyík (Lacerta vivipara).

A Fertő-tó kiemelkedő jelentőségű természeti értéke a gazdag madárvilág. Úgy a fajok számát tekintve, mint az egyes fajok állománynagysága szempontjából, Közép-Európa egyik legjelentősebb vízimadár-élőhelye. Szerepel a jelentős madárélőhelyek listáján (Important Bird Areas), és a Ramsari Egyezmény által is védett terület. A világörökségi terület osztrák részét Natura 2000 területként a “Bird Directive” (Madárvédelem) listára is jelölésre kerül és Magyarország Európai Uniós csatlakozásával a magyar rész felterjesztése is megtörténik.

 

Hagyományos mezőgazdasági tájhasználat

A Fertő-tó vidékét sajátos övezetesség jellemzi. A víz, a vizet körülölelő nádas a csatornák labirintusaival, az egykor sós víz áztatta szikes rétek, a tavat nyugatról karéjozó dombvonulat a rajta elterülő erdőkkel és szőlőkkel nemcsak a természetföldrajzi adottságokat reprezentálják, hanem azt az évszázadok óta folyamatos tájhasználatot.

Magyarországon: A nádövezet ma valamivel szélesebb, mint 200 éve, a rét és gyepterület lényegében nem változott, míg közvetlen környezet tipikus szántóföldi földhasználata és a szőlőkbe való finom átmenet teljes egészében megmaradt, de a szőlőterületek aránya megnőtt, az erdőterület viszont alig változott.

Ausztriában: Több helyütt a hagyományosan legelőként hasznosított partmenti rétek zónája drasztikus változásokon ment át az elmúlt évtizedekben. Ennek oka, hogy a réteket szántókká alakították át, de az is, hogy egyes parlagon maradt peremterületeken előretört a nád. Nagyob rétek maradtak meg Oggau és Jois térségében.

A szőlők az 50-es és 60-as években érték el legnagyobb kiterjedésüket, és különösen a Fertőzug térségében olyan helyeken is megjelentek, ahol korábban elsősorban zárt legelők, száraz rétek és szántók voltak. A kilencvenes évek „osztrák borbotránya” után a bor- és szőlőtermesztés (különösen a saját préssel nem rendelkező gazdák szőlőtermesztése) összeomlott, ami már a minőségi bortermelésre történő váltás előjele volt. Minőségi borokat csak megfelelő éghajlati és földrajzi viszonyokkal rendelkező termőhelyeken lehet termelni, amelyek nagyjából a hagyományos bortermelő területeken találhatók. Összességében a szőlőterület a kilencvenes évek óta ismét csökken.

A világörökségi kultúrtáj kategóriát elnyert területen jelentős új erdősítések nem voltak a hetvenes évek óta. Csak a Lajta-hegység lejtőin növekedett kis mértékben az erdőterület a meredek lejtőkön lévő, elhagyott szőlők beerdősülése révén.

Hírlevél

  • Küldés
Fertő-táj Világörökség Egyesület © 2009 minden jog fenntartva.
Feki Webstudio @ 2009 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás