Szent Orbán napon tartották meg a Hegykő Bora kiválasztását. A versenyre hét fehér, egy rosé, míg 16 vörös bort neveztek.
A társadalmi zsűri - Taschner István elnökletével - ezek közül választotta ki a három-három legjobbat, ezt követően a társadalmi zsűri mondta ki a végső szót.
Az önkormányzati képviselőkből, civil szervezetek, éttermek, kereskedők tagjaiból álló ítészek vélemény szerint 2010-ben a kitüntető címet fehér kategóriában a Lővér Pince 2009-es Királyleánykája, míg a vörös fajták közül Sterlik Rezső 2008-as Kékfrankosa viselheti.
Ezen két borokat a településen meg lehet vásárolni, illetve az önkormányzat promóciós célokra is felhasználja.
Forrás: kisalfold.hu